2010. március 26., péntek

Kertész leszek fát nevelek,tüzet ugrasz én is megyek..

Ok..ezt lehet tényleg nem kellett volna..mármint teát csinálni az épp hogy csak kilötyögtetett kék műanyag pohárba..A nagyobb csirkedarabok kijöttek belőle(nyak,farhát...stb) de az alján meg tudod főleg ott a szélénél pont maradt annyi, hogy most épp csirke ízű gyümölcsteát igyak..eskü szabadalmaztatni kéne. Sokkal jobb mint a Rubik kocka, mert ez még több rétegnek szól..(pl a színvakok is ugyan úgy élvezik) És ráadásul nem is egy betűleves amit meg ugye az analfabéták nem tudnak értékelni, de ez egy régebbi történet.

Megint lett saját vendégköröm. Négy 18körüli német csaj meg az őket kísérő két tanár. Tegnap este bejöttek az étterembe, megláttak, és a terem egyik végéből a másikig hallottam a 4es kórust, hogy HIIIII GERIIIIIIII!!! Szerencsére ennek a fajta üdvözlési gesztusnak a szállodamanager is szem és fültanúja volt, úgyhogy még egy darabig hallgathattam ,hogy vajon miféle kiszolgálás eredményezi a viszontlátás örömének ilyen módú megnyilvánulását?!(ásssztápicsá és csak kimásztam a mondatból nyeeee) Persze jó fej a bácsi meg tavalyról ismerjük egymást úgyhogy röhögtünk egyet mindketten.

Amúgy a munka megy, kezd valamiféle csapat formálódni, az idő is wundersőn, úgyhogy ma voltunk kint napozni, meg kicsit be is merészkedtünk páran a vízbe.
Holnap szabadnap, valszleg a strandon fogom lógatni a többieket, meg kosarazunk pár kismacskával. Múltkor is voltunk, egy makedón meg egy román sráccal és egy helyi albán WÁÁÁÁÁDEJÓHOGYESZEMBEJUT! VIKTOR! Megtaláltam az alteregódat! Vazze azt hittem megsütött a nap vagy beleraktak valamit a vizembe mikor megláttalak egy csivavával pórázon fehér zümi napszemüvegben. A srác totál úgy néz ki mint te! Na ő albán és krikszkraxiotonikisznek hívják, de ennek ellenére jól tud kosarazni úgyhogy jól elvoltunk. Legközelebb lefotózom vagy lerajzolom vagy nemtom..

Ja! Fényképek is lesznek, mert zajlik ám itt az élet, csak anyu régen mindig azt mondta, ,,Kisfiam, ne töltsél fel addig új képeket a blogsite-odra, amíg nem mostad ki a ruháidat,mert nem kapsz vacsorát." Jelenleg halogatom a dolgot, mert valahogy mindig akad jobb dolgom, úgyhogy egy pár zokni és egy gatya VIP bánásmódban részesül minden este(kétkiskezemmel mosom ki..)

Tegnap este megcsináltuk az első Beach Staff Partyt ... Hirtelen felindulásból vettünk 4tálca sört(kerek 6euróért a Lidl-ben..ne kérdezd hogyan),beraktuk egy kocsi csomagtartójába, onnan szólt a zene is, tábortűz a homokban, sok vidám ember(kb 20an voltunk)...innen onnan más italok is előkerültek úgyhogy volt Rákkenroll.
A kertésszel legfrissebb tapasztalataim szerint nem csak kertet lehet műveltetni, hanem hülyeségeket is ha már elég fűnyíróra itta magát...meg fogja a sörödet is amíg átugrasz egy kb másfél méteres lángokkal égő tábortüzet. Mármint persze nem én, hanem Gerikleitosz volt.. De szerencsére nagyot tud ugrani..a kertész viszont kevésbé :D Majdnem kertisütés..mármint kertészsütés lett az akcióból és mehetett volna az örök virágmezőkre..mi viszont majd kertészakadtunk a röhögéstől, mikor az érkezés pillanatában kicsúszott a lába alól a talaj és orral érkezett a homokba az egyik csajszi lábai elé(ha Ibolyának hívták volna, most mondhatnám hogy alulról szagolta, de nem ez volt a neve). KertÉszünk szerencsére túlélte és ma reggel is láttam tuját kapálni...igaz hogy egy marék petúniacsemetével csinálta, de legalább kijózanodott és ment dolgozni.

Üzenetek:
anyuéknak- mégsem érek ma estére haza!
öcsinek-a fészbúk jó játék, de a bolondgomba nem eledel
Katának-igen wazze, beszívott a Retexilom ésakkó?!:D
Fehér gólyciknak-eöeöeöeeeeeeeee?Show hajtásra remélem készültök!
Áronnak-Hogy vágnának inkább tégedet Batukán!
Norbinak-Közeledik a vasárnap, valami finomat szeretnék! ;)
Salakszentmotoros alsóra-Hol laksz te szerencsétlen??? Ilyen falu nincs is!!!

(Embereket hámozni napsütéses éjszaka utáni délutánokon kizárólak gyakorlati kamikaze oktatóknak ér és nekik is csak érvényes, nagyiféle eperlekvárral nem leevett vízijártassági igazolvánnyal)

21 megjegyzés:

  1. Dzsízüsz Krájszt! A retexilod nem beszív, hanem leszív, Múkaaa, báázz te még ezt se tudod??? Hát erre tanítottalak én téged???!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nabazze lebuktam, hiába a picsaszemüveg meg a csivává, egyébként helyesen a nevem:
    %/+"%+!%iotonikisz.
    Ezenkívül semmi vicces nem jut eszembe úgyhogy
    diszizdiend..di endd.

    Vitya
    ...janemkellaláírniúgyisláccik

    VálaszTörlés
  3. Ha nem, hát nem.Szarvaspörkölt, de majdcsak elfogy valahogy...

    VálaszTörlés
  4. Ja! Az előbbit azért kaptad, mert le se tojsz szkájpügyben, Vagy de.

    VálaszTörlés
  5. Kata! a helyzet az, hogy a retexilod bizony beszivott, rövid i-vel, és nem leszivott:)
    eccséd

    VálaszTörlés
  6. Cső Kupac!
    Lassan, de biztosan készülünk Showhajtásra, és szerencsémre bevezették azt a módit, hogy gólyák nem dolgozhatnak. =) Veri lájk az összes posztolásodhoz! Ez hoz egy kis örömet a szürke 7köznapokba.
    Pacsee!

    U.i.: Képzeld! Gedeon Vili is velünk tart a showhajtáson, úgyhogy még lobbiznom kell a vezetésnél, hogy hadd csináljunk 13 fős csapatokat! =)(= De fater már beszélt a nyugati állomásfőnökével, úgy néz ki, hogy mehetünk oda táncolni, és hangosban tolják majd a zenét. :D Veri blyutifull, end ószám.

    VálaszTörlés
  7. Jah, és LEX voltam, mert az enyém nem jelenik +. :D

    VálaszTörlés
  8. Megégettem a mancsom a bögre füléveeel. :(((

    VálaszTörlés
  9. Bezonyhogy besziv a retexilod.. ;)
    Szarvaspöriiiíííiii..azdejólenne...rizs/krumpli/rizs/krumpli/rizs/krumpli/rizs/krumpli/rizs/krumpli/rizs/krumpli/rizs/krumpli/--->ez volt egy hetem :D Holnap estefelé(6után leszek szkájpon! Jöjjél te is eccsanyám!
    Ennek örülök Lex..mámint hogy nélkülem is feltaláljátok magatokat! :D
    Kata!áhh..mindegy..:D

    VálaszTörlés
  10. Geri most keltem, és azzal kezdtem, h olvastam kicsiny blogod, és azt hiszem már jóóóól kezdődik a napocskám!!!! :)))

    Lex akkor itt utólag is nagyon köszi, h bevettetek, remélhetőleg tényleg lehetünk ennyien. Gerike ne aggódj a csapat jó kezekben van, ahogy én látom ;)

    VálaszTörlés
  11. Rájdö dö tájgá, jú ken szí hiz sztripsz bácsú nó híz klín.
    ..oh don't you see what I mean

    dzsámpdzsámp..ésatöbbi..

    Most találtam meg, éjjel 2kor nem fogtam föl:)

    VálaszTörlés
  12. De akkó már a sztorit is..
    Mert ugyanis megszólalt..igen, itt görögországban, egy bárban hajnali 2 körül a Hóli Dájvá című nagysikerű Ronnie James Dio ( http://www.youtube.com/watch?v=QuVfrLh9Oz4 ) nóta.. Fejrázás meg röhögőgörcs közben sms-t írni sörrelakezedben azanemmindegy...de akkor eszembe jutott az Etele utca 47/4.em ... :P

    VálaszTörlés
  13. Óóóó ez aranyos:)
    ..tarts ki Geri, hóli Dió szév jór lájf from dö Grík hellász:)

    VálaszTörlés
  14. Nád a házam teteje,teteje...mert rászállott a cinege,cinege.De hess le róla cinege,cinege...mert beszakad a teteje,teteje.Ha beszakad MI LESZ VÉLED GÖRÖGORSZÁGBAN BORBÉLY GERI,BORBÉLY GERI?ÁÁÁ,gyilkos ez a levegőőő...
    2 LONG ISLAND lesz,de gyorsan ÁM:)

    VálaszTörlés
  15. az a para, hogy ez itt csak egy half ájlend, viszont akkora hogy haza nem tudom vinni..viszont pont 3 van belőle:D
    Vazzz..túlléptük a 6000-et :) Öröm é bbódottá! :D

    VálaszTörlés
  16. Akkor nekem egy LONG HALFISLAND rendel, koktélcseresznyével meg mindennel! :D

    VálaszTörlés
  17. Sitzen 2 U-Boote im Keller und bügeln Butter. Da sagt der Fuchs zum Hasen: "Morgen ist Ostern". Sagt der andere: "Macht nix! da machen wir einen Zaun drum!"

    ...hogy növeljem a lefordítási motivációt hozzá: úgy kezdődik, hogy ül két tengeralattjáró a pincében és vaja vasalnak... :-)

    VálaszTörlés
  18. nah ide is, ezektől mindíg elérzékenyülök,
    érzékényen üljetek le most Ti is és nézzétek meg..:)
    http://www.youtube.com/watch?v=PMum1079kLc

    VálaszTörlés
  19. Na, mizu? Térképen vagy?
    Hamarosan lesz időm, és bevetem magam az ágyneműtartódba....Vajon mire számíthatok....a feketebárány után...Szóval majdnem mindenre fel vagyok készülve:-)

    VálaszTörlés